Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GERA VISZA JÖN!!!!

2010.07.30
Gera Zoltán visszatér a válogatottba Az egész tavasszal a magyar labdarúgás egyik kiemelt figyelemmel kísért témája volt Gera Zoltán ügye. A válogatott korábbi csapatkapitánya tavaly ősszel Koppenhágában mondta le a válogatottságot, és a közvélemény azóta várja vissza a csapatba. A futballista többször is kijelentette, tudja, neki kell lépnie, és ha megérett az idő rá, akkor meg is hozza a megfelelő döntést. A múlt héten az új szövetségi kapitány, Egervári Sándor a kinevezése napján kijelentette: megkeresi Gera Zoltánt, és egyeztet vele a válogatottba való visszatérésről. Egy másnapi, rövid telefonbeszélgetés végén abban maradtak, hogy a diskurzust személyesen folytatják, s erre a találkozóra ma került sor Londonban. - Hosszan, részletekbe menően vázoltam Zolinak a magyar futballban végmenő változásokat - mondta utána Egervári Sándor az MLSZ honlapjának. - Szóba került az új vezetés programja, és természetesen felvázoltam, hogy milyen elképzelések mentén szeretném felépíteni az új válogatottat, majd beszélgettünk szakmai kérdésekről is. A végén Gera Zoltán kijelentette, hogy ha meghívót kap a keretbe, akkor szívesen csatlakozik a csapathoz.